"Mindjárt elsősök leszünk" - mikor elég érett a gyerek ahhoz, hogy iskolába menjen?

Ez a pár szó rettentő stresszt tud okozni a szülők számára manapság. A csapból is az folyik, milyen fontos, hogy a gyermek felkészülten, a megfelelő értelmi, érzelmi és fizikai képességek birtokában lépjen ki az óvodából. Ez nagy felelősséget ró a szülőkre is, akik először mérettetnek meg ilyenkor igazán hivatalosan gyermeknevelésből, főleg, ha első gyermeküket küldik iskolába. Ezért gyakran már óvodakezdés előtt elkezdik kemény összegekért különórákra járatni, nyelvtanfolyamra beíratni, sportedzésekre küldeni a gyermekeiket, hogy az iskolák alkotta "felvevőpiacon" majd a legjobb "tanuló-erőt" biztosítsák gyermekük személyében: semmiből ne legyen lemaradva, sőt, ha lehet, már írjon és olvasson is.

A szándék a szülők részéről nagyon szép, azonban a versenyhelyzet, a teljesítmény hajszolása így már kora beivódik a gyermekek lelkébe, elvárásrendszerébe, hogy nem csoda, ha később is csak a maximummal megelégedő, teljesítménycentrikus, sokszor kudarckerülő vagy szorongó iskolásokká, majd felnőttekké cseperednek.

Amire az óvodai évek igazából valók

Mire van hát szüksége a gyermeknek az óvodai években? Hogyan tesszük neki a legjobbat? Hisz eddig azt gondolták a szülők, hogy azzal, ha a gyermek felzárkóztatásáról, vagy akár tehetséggondozásáról már igen korán gondoskodnak.

Az odafigyelés igen fontos dolog, ezért erről nem is beszélném le a szülőket. De talán ennél is fontosabb, hogy ebben az életkorban sokat kell együtt lenni, játszani, megmutatni a világot. Az ismeretlen olykor szorongató lehet, így biztonságot ad, ha ott vagyunk, sok kérdést, akár többször is megválaszolunk, olyan szavakkal, ahogy azt a gyermekünk megérti. Lehet emellett bátorítani gyermekünket az önállóságra, saját cipője felvételére, saját szobája rendberakására, a játszótéren a barátkozásra, kezdeményezésre, eltávolodásra úgy, hogy mi ott vagyunk, ha kellünk. Lehet külön úszásra járni, vagy zeneoviba, vagy focira, elég ezekből egyre, azt sem versenyszerűen, hanem megkínálva annak lehetőségével, hogy később majd azt, vagy valami mást válasszon magának.

Engedni, hogy őt más érdekelje, más motiválja, mint minket, és észrevenni, hogy mi az, amitől mindig felcsillan a szeme, kitágulnak a pupillái és tátva marad a szája, mi az, amiben ügyes (azt erősítsük), esetleg nagyon ügyes (tehetséggondozás).

Oda lehet figyelni arra is, hogy ha valami kevésbé megy, azt újra megmutassuk, ha lehet, nem oktatás, hanem élményszerű, játékos formában. Az óvodások például ne papíron számoljanak pöttyöket, ha az utcán is számolhatnak piros autókat, virágot, karácsonyfát az ablakban vagy a tortán a gyertyát. Füzet helyett az életkori sajátosságaiknak, kézcsontjaik állapotának sokkal megfelelőbb nagy, vastagabb krétával rajzoljanak, színezzenek, alkossanak, ha lehet, minél nagyobb felületen, aszfalton, csomagolópapíron. Mindezek gyakorlása, begyakorlása után - ha ez már jól megy - lehet áttérni a színezőkre kisebb felületen.

És tévé helyett rohangáljanak, másszanak, kapaszkodjanak, hajtsák magukat hintán, rolleren, biciklin, mert a nagymozgások alakítják ki azokat az idegrendszeri kapcsolatokat, amelyeknek köszönhetően pl. az íráshoz szükséges finommozgások is megfelelővé érnek.

Ha azt látja egy szülő, óvodapedagógus, hogy a gyermek fejlettsége mégis nagyon eltér, elmarad az átlagostól, szakemberektől kérhetünk segítséget ingyen a helyi/kerületi pedagógiai szakszolgálatokban, vagy térítés ellenében akár erre szakosodott fejlesztőházakban is, ahol fejlesztő- és gyógypedagógusok, mozgásterapeuták, pszichológusok és konduktorok adnak tanácsot és nyújtanak segítséget, ha szükséges.

És akkor mit is kell "tudnia" egy gyermeknek, mire iskolába megy?

Először is be kell töltenie a 6. életévét. Ha ez megtörtént, az óvoda, a szülő és a szakszolgálat is dönthet arról, hogy mentesüljön a tankötelezettség alól, ha érzelmi/szociális készségeiben, vagy értelmi képességeiben még olyan hiányokat fedez fel, ami ezt indokolja. Nagy segítség lehet ennek eldöntésében a Sindelar és INPP módszerekkel történő felmérés.

7 éves kor felett már csak a szakértői bizottság tarthatja óvodában a gyermeket. Jó jel az idegrendszer érettségét tekintve, ha a gyermeknél már megkezdődött a fogváltás. Ugyanerről árulkodik, hogy nagymozgásai rendezettek, vagyis nem esik el a saját lábában, tud biciklizni, hintázni, hajtani magát, képes több másodpercig nyitott és csukott szemmel is egy lábon állni, kúszni, mászni, szökellni és váltott lábbal lépcsőzni. Ha pörgetjük, szeme szakaszosan követi a mozgását (nystagmus).

Iskolaérettség

Az iskolaérettségi vizsgálaton azt is megfigyeljük, hogy a gyermek képes-e a szülőtől elválni, önállóan bemenni csoportos feladatvégzésre, ott késleltetésre, a társai kivárására, csendben történő feladatvégzésre alkalmas-e, vagy még izeg-mozog, zavarja társait, esetleg róluk lesi le a feladat megoldását. Kétszemélyes helyzetben azt várjuk, hogy saját magára vonatkozó ismeretei (neve, családtagok neve, életkor, lakhely, stb.) stabilak legyenek, térben és időben (nem az órán, hanem év- évszak és napszakokban, napokban) jól tájékozódjon.

A tanuláshoz fontos az emlékezet megfelelő szintű fejlettsége, ezért többféleképpen is vizsgáljuk a gyermekek hosszú- és rövid távú, illetve vizuális memóriáját. Számolási feladatokban azt figyeljük meg, hogy hatos számkörben milyen magabiztosan számlálnak eszközzel és az ujjukon, ismerik-e a műveletek mibenlétét, a mennyiségállandóság fogalmát.

Fontos, hogy a gyermekek ebben a korban már képesek legyenek bizonyos problémák önálló megoldására, felismerjenek ok-okozati összefüggéseket, és tudják azokat meg is fogalmazni.

Beszédük minél tisztább, válaszuk tartalmilag a kérdésfeltevésnek megfelelő legyen, vagyis értsék, hogy mi a feladat. Ezenkívül az analógiás gondolkodás és az analízis-szintézis műveletét is mérjük.

Újra és újra megállapítják, és valóban... Nagyon nagy a váltás az óvoda és az iskola között. Fontos, hogy a szülők is értsék, hogy nem veszít a gyermek semmit, ha egy évvel később kezdi az iskolát, amennyiben ez indokolt, hisz megalapozott ismeretek, megfelelő, stabil részképességek híján kudarcok érhetik, ami a tanulástól, az iskolától is elveheti a kedvét, érdeklődését. Nyerhet viszont biztosabb, stabilabb alapokat, készségeket, amelyekre lehet építeni. A lényeg, hogy a gyermekek kíváncsiságát mindig tápláljuk, érdeklődésüket minél több dolog iránt felkeltsük. Hagyjuk őket játszani, amíg lehet!  Nem tableten, nem telefonon, hanem olyan egyszerű tárgyakkal, melyek felhasználásához saját fantáziájukat, képzeletüket is felhasználhatják, hiszen egy botból is lehet varázspálca, és egy husángból űrhajó...